Rólam - másként

...Szerelmes lettem. Újból és újból megtörténik velem, de ennyire még egyszer sem ragadott magával - az érzés, mondhatnánk. 

De éppen, hogy nem így van. Nem az érzelmek szövevényes, mámorítóan megbéklyózó hálójában akadtam fent, hanem a gondolkodás művészete ragadott újra magával. A szellem szabad áramlása ébresztett fel tunya beletörődésemből, abból a megrekedt önvalómból, melyben visszaroskadtam a - többség által jobban jutalmazott - biztonságos szekérre, mely pontos nyomvonalon halad.

Szellemiségem, lelkiségem szerelmi szálai Jézus Krisztushoz kötődtek életem hosszú szakaszán, így tudatomra ébredésem nagy ajándéka volt helyet adni mellette Ken Wilbernek, Szókratésznak, Soren Kierkegaardnak, Immanuel Kantnak, Popper Péternek, Feldmár Andrásnak - hogy csak elkezdjem a sort - egyrészt felfedezve a bennük is élő Krisztust, az Ő tanításait, és egyben megtalálni általuk az utat belső, valódi önmagunk, isteni énünk felé.

Miért mondom, hogy szerelem? Talán, mert nőként megengedem magamnak, hogy átöleljem a világot, és annak minden apró részletét külön-külön is. Átölelem a testem valóságával, a tudatom éber kíváncsiságával, lelkem szeretetével. Megengedem magamnak, hogy folytonos áramlás legyen a dolgok és köztem, a lelkek és köztem, a gondolatok és köztem. Együtt szárnyalok mindezek izzó lüktetésével, összefonódva ringatózom a megvilágosult pillanatokkal, s egyben hordozom a bennük lévő fájdalmat, a megízlelt szabadság elvesztésétől való félelmet. A hétköznapi valóságot magam mögé utasítva lépek át egy olyan világba, mely nem is világ talán, hanem univerzum, A Mindenség, Teljesség, Lényegiség. Megállíthatatlan repülése a szellemnek, végeláthatatlan végtelensége a gyönyörűségnek. Belső út. Találkozás. Szerelem.

S mint minden szerelem és minden új gondolat, amely megsemmisít és egyben isteni távlatokba emel, az forradalom. Forradalom, mely mindig új lehetőség felébredni egy hipnotikus állapotból, mely determinálta azt a nyomvonalat, melyen szekerünk eddig haladt...     

(Balatonalmádi, 2015.)